Esküvő a
Cseresznyés Pajtában!

Romantikus helyszín, mesebeli környezet

Ajánlatkérés
  • Rólunk

    "Az erdőben lehet igazán kapcsolatba lépni azzal, ami örök, és ami fontos."

    A természet kézzel tapintható közelsége, az erdő adta nyugalom, és a madárcsicsergés teszik igazán romantikus esküvői helyszínné a Délmezőföld természetvédelmi területének szélén elhelyezkedő Cseresznyés Pajtát. A mesebeli zöld környezet ölelésében páratlan esküvői élmények és egyedülálló szolgáltatások várnak rátok!

    Egy különösen szép erdő közepén, a fővárostól alig ötvenpercnyi távolságra található a természetközeli és romantikus esküvők egyik első számú otthona a térségben, a Cseresznyés Pajta.

Ajánlatkérés

    Elérhetőségeink

    • sebestyen-nora
    • Sebestyén Nóra

      Mindig is tudtam, hogy hivatásomat az Esküvők világában fogom megtalálni. Hosszú utat jártam be, kezdve az esküvői dekorációk készítésével. Majd több éves dekorálás után a szervezésben is kiteljesedtem. Mára már főként ez a területem. Célom, hogy segítsek Nektek az Esküvőtök megszervezésében, és végig kísérjelek Benneteket ezen az úton, mely nagyon sok szép közös percet tartogat, tele izgalommal. Lassan 8 éve elmondhatom, hogy nincs olyan kérdés, amivel ne találkoztam volna. Ha mégis akkor egy biztos, megoldjuk. Szeretem a kihívásokat és igyekszem teljes mértékben Hozzátok alkalmazkodni, hiszen ez a Ti Nagy Napotok és az én feladatom az, hogy mindenben segítsek!

      Rendezvényszervezői területen belül miért pont az Esküvők világát választottam? Egyszerű. Hiszek a szerelemben. Hiszem, hogy igen is létezik olyan erős szerelem két ember között, ami örökké tart. Szerintem ennek a közös útnak az első lépése az Esküvő, ahol olyan gyönyörű perceket éltek meg együtt, amire mindkettőknek szüksége van. Az Esküvő pillanatában létrejön egy olyan kapcsolat, ami összeköt Benneteket, és, hogy ezeket a perceket együtt kell megélni és ez egy csodálatos érzés! Egy Esküvő megszervezése több teendővel jár, de Párjaimnak mindig azt tanácsolom, hogy élvezzék ezeket a perceket is, hiszen olyan hamar eltelik az a pár hónap. Majd az Esküvő napján már csak egyetlen egy feladat marad hátra: MEGÉLNI A PILLANATOT.

    Cseresznyés Pajta

    7030 Paks, Cseresznyéspuszta 57.
    +36-70 336-2173
    email Útvonaltervezés »

    Közösségi oldalaink

    Rólunk mondták

    Nagyon szépen köszönjük a vendéglátást. Minden nagyon finom volt. Így tovább!

    — Vendég

    Gyönyörű és nagyon egyedi esküvői helyszín, jobbat nem is találhattunk volna. Profi szervezés, lebonyolítás, kedves személyzet és kiszolgálás. Sajnos az idő miatt az utolsó pillanatban át kellet tenni a kinti szertartás helyszínét fedett helyre, de ezt is pillanatok alatt, fennakadás nélkül, gördülékenyen megoldották. Nagyon köszönjük az egész csapat munkáját!

    — Dóri & Gábor

    Szép környezetben, szép helyen, remek ételeket ettünk. Elismerés a séfnek és külön köszönet a felszolgálóknak és a konyhai segédeknek. Nagyon finom volt minden.. Jövünk legközelebb is!

    — Vendég

    Köszönjük szépen a szíves vendéglátást. Finom, háziasak az ételek. Fantasztikus a kiszolgálás és a környezet. Először jártunk itt, de biztosan visszatérő vendégek leszünk. Hírüket elvisszük, hogy más is megismerhesse ezt a fantasztikus helyet.

    — Vendég